Napjainkban a női- és férfimunkák összeolvadtak. Vannak azonban olyan területek, ahol – fizikai adottságuk miatt – jellemzően inkább férfiakat keresnek és olyan iparágak, ahol a nők teljesíthetnek jobban.
Napjaink egyik legmegosztóbb szakmája, a HR-es szinte már minden nagyobb cégnél jelen van. A munkájáról elsősorban az jut eszünkbe, hogy az állásinterjún rajtuk múlik, felvesznek-e minket az adott céghez. A munkakörük azonban ennél komplexebb. Pécsen is nő a kereslet irántuk.
A szakterületen való elhelyezkedés egyik fő lépcsőfoka a gyakornoki munkavállalás lehet. Pécsen több nagyvállalatnál is adódnak remek lehetőségek, de a kisebb cégek is szívesen foglalkoztatnak végzős hallgatókat vagy pályakezdő fiatalokat.
A home office munkavégzés fogalmát a 2020-as koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet óta nem szükséges különösebben bemutatni. A körülmények a pécsi cégeket is érintették, így érdemes figyelembe venni a különböző szempontokat. Annak azonban, hogy a cégek távmunkában foglalkoztatják a...
A pénzügyi szektor számos lehetőséget kínál a vállalkozási- és banki szférában Pécsen is, illetve folyamatosan képzésekkel, tanfolyamok elvégzésével további pozíciók nyílhatnak meg. A könyvelők megszerezhetik mérlegképes végzettségüket, de a bérszámfejtők, adótanácsadók helyzete is ígéretesen...
A hivatalos szerveknél végzett munkának több esetben előfeltételei vannak, de az önéletrajzunk és szakmai kompetenciáink feltüntetésével váratlan helyről is kaphatunk telefonhívást. Jogászok, pénzügyesek és tanárok jó eséllyel találhatnak állást a közigazgatásban, de az állásbörzéken is érdemes...