Napjaink egyik legmegosztóbb szakmája, a HR-es szinte már minden nagyobb cégnél jelen van. A munkájáról elsősorban az jut eszünkbe, hogy az állásinterjún rajtuk múlik, felvesznek-e minket az adott céghez. A munkakörük azonban ennél komplexebb. Pécsen is nő a kereslet irántuk.
Mit csinál a HR-es?
A HR-es lényegében átfogó munkát végez a humán erőforrások területén, így a dolgozók mindennapi tevékenységében is részt vesz. Olyan politikát dolgoz ki, mellyel megállapítható, az adott cégnek hol és milyen típusú szakemberekre van szüksége, illetve ki mekkora értéket képvisel a vállalat számára.
Fő feladatai közé tartozik a toborzás és a kiválasztás, a felvételi nagy részének lebonyolítása. Adódhat a kérdés, miért nem hozzáértő személyen múlik, kit vesznek fel az adott pozícióra. A felvételi elbeszélgetés során azonban jellemzően olyanok is jelen vannak, akik a jövőben együtt dolgoznának a jelentkezővel vagy azonos területen végzik tevékenységüket. A HR-es viszont a személyiséget, hozzáállást vizsgálja meg, ugyanis előfordulhat akár az is, hogy egy kevésbé tapasztalt munkavállaló végül nagyobb értéket tud nyújtani hosszú távon. Manapság ugyanis egyre fontosabbak bizonyos soft skillek, készségek megléte, vagyis a dolgozó komplexitása.
A HR állásoknak is több fajtája van, foglalkoztathatnak külön toborzót, fejvadászt és generalistát is, de akár úgy is megfogalmazható, hogy ő a munkapszichológus a vállalatnál. Továbbá végezhet teljesítménymérést, szervezetfejlesztést, kimutatásokat készíthet. Tréningeket, csapatépítő eseményeket bonyolíthat le, tehát sokszínű munkáról van szó.
Hol tanulhatok humán erőforrást és milyen cégeknél helyezkedhetek el Pécsen?
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar 6+1 féléves alapképzésén lehet tanulni emberi erőforrások szakon, ahol az alapvető közgazdasági ismeretek mellett munkapszichológiát, munkajogot és informatikát is lehet hallgatni. A főbb tárgyak között az emberi erőforrás menedzsment; munkaerőpiaci-politikák; ösztönzési rendszerek; erőforrás-biztosítás és –fejlesztés; TB- és munkajog; HR tervezés-auditálás-kontrolling; szervezeti kultúra menedzselése nemzeti közegben; munkaerő-piaci tréning; HR információs rendszerek, e-HR; szervezet- és munkapszichológia; szociálpszichológia; projektszervezetek működése szerepel. A diploma megszerzését követően mesterszakon is folytathatják tanulmányaikat a végzettek, illetve humán erőforrás szakirányú továbbképzés is elérhető.
https://ktk.pte.hu/hu/kepzesek/alap-es-osztatlan-kepzesek/emberi-eroforrasok
https://www.felvi.hu/felveteli/egyetemek_foiskolak/!IntezmenyiOldalak/szervezet.php?szer_id=261&elj=20a
Emberi erőforrások tanácsadó mesterszakon tanulhatunk a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol olyan szakembereket képeznek, akik a vezetési tanácsadás területén képessé válnak a szakszerű segítségnyújtásra. A bemenethez diplomára van szükség, feltétel nélkül elfogadják a következő szakokat:
- főiskolai szintű személyügyi szervező szak,
- egyetemi szintű humán szervező szak,
- főiskolai szintű munkavállalási tanácsadó szak,
- főiskolai szintű művelődésszervező szak,
- egyetemi szintű művelődésszervező szak,
- emberi erőforrások alapszak (BA),
- andragógia alapszak (BA).
Feltételekkel elfogadott:
„bármely más, a fenti listában fel nem sorolt főiskolai (BA/BSc) vagy egyetemi (MA/MSc) végzettség. A bemenethez feltételekkel elfogadott alapszakok esetében a jelentkezőnek a hiányzó ismereteket:
- 10 kreditet a bölcsész képzési terület közös stúdiumaiból (filozófiatörténet, társadalomismeret, kommunikáció, informatika, könyvtárismeret); illetve
- 20 kreditet a pedagógia és/vagy pszichológia területérőlkell pótolnia a felvételt követő két féléven belül a szak alap-tanulmányi programja mellett.”
https://btk.pte.hu/hfmi/emberi_eroforras_tanacsado_mesterszak
Pécsen elsősorban a nagyobb multiknál és bankoknál érdemes HR-es állások után nézelődni, de egyre több cég érzi fontosnak a munkaügyi szakembereket, így könnyen megnyílhatnak a kapuk bármilyen iparágban tevékenykedő vállalatnál. HR üzleti partner, HR munkatárs pozíciók elérhetők, de lehet jelentkezni különböző munkaügyi állásokra is. A HR-es közül nem mindenki emberi erőforrások szakon végzett, ahogyan az ott diplomát szerzők sem feltétlenül ezen a területen helyezkednek el. Az állások betöltéséhez jellemzően felsőfokú végzettségre van szükség, illetve kiemelkedő kommunikációs készségre, önállóságra és tanulási hajlamra. A komolyabb pozíciókhoz több éves tapasztalat kell, így érdemes már az egyetemi évek alatt gyakornoki munkákat vállalni, illetve pályakezdőként asszisztensként dolgozni.
PecsAllas.hu / P.P.