Pár tipp, hogyan írjunk jó önéletrajzot és motivációs levelet

Pár tipp, hogyan írjunk jó önéletrajzot és motivációs levelet

Önéletrajzot és motivációs levelet mindenki tud írni. Kivételesen jót, viszont csak kevesen. Kezdjük az elején! Önéletrajzot minden álláshoz kérnek. Viszont hazánkban is egyre több cég kér motivációs levelet is mellé. Az önéletrajzot gyakran emlegetik CV-nek, (Curriculum Vitae) melynek jelentése, életrajz vagy életrajzi vázlat. Érdekesség, hogy a két fogalom nem volt mindig ugyanaz. Míg az önéletrajz egy üzleti szempontból jól felépített anyag, ami arra szolgál, hogy eladjuk magunkat. Addig a CV eredetileg a tudományos életben használt dokumentum. Melyen az egyén vázlatpontonként feltüntette, milyen nemzetközi eseményen vett részt, és milyen kutatói tevekénységet végzett. A fogalom egyszerűen adaptálódott a mindennapi életbe.

Önéletrajz

Fajták, típusok

Én gimnáziumban azt tanultam, hogy önéletrajzot kétféle stílusban lehet készíteni. Az egyik a hagyományos, a másik a modern. A hagyományos a kézzel írott formátumot takarja, amit manapság nagyon kevés helyen fogadnak el. Akkor érdemes ilyen formátumban megírni életrajzunkat, ha azt külön kérik.

A másik a modern, amit manapság mindenhova kérnek. Jellemzője a felsorolásszerű elrendezés, az átláthatóság és egy fénykép. Online találunk különböző sablonokat. Az egyik leg elterjedtem mintát az Europass oldalán találjuk. Kitöltése egyszerű és logikus, vannak munkahelyek, ahol direkt ezeket a szerkesztéseket kérik. Viszont, készítsünk sajátot, ha nincs kifejezetten ez a formátum megszabva. Ugyanis az Europass jó, de nem egyedi, nem tűnik ki a tömegből, plusz egy jól elkészített önéletrajz megmutatja, milyen szinten használjuk a Word szövegszerkesztőt, hiszen, ha profi képét szeretnénk mutatni magunkról, PDF formátumként csatoljunk dokumentumunkat.

Viszont vannak más kreatív oldalak, amik segítségével egyedi és kreatív önéletrajzokat tudunk szerkeszteni. Az egyik ilyen oldal a Canva.com Ezen az oldalon a meghívók és az egyéni prezentációk (ami szintén hasznos lehet) mellet, önéletrajz sablonokat is találsz. A lapnak vannak fizetős szolgáltatásai, de teljesen ingyen is sok tartalomhoz férhetsz hozzá.

 

Megfelelő információ megosztás

Mikor a tapasztalatainkat boncolgatjuk, sokan azt a hibát követik el, hogy csak címszavakban nevezik meg előző munkájukat. Viszont ezt érdemes tovább bontani feladatokra. Hiszen a munka megnevezése mellet a feladatkörünk sokkal tágabb képet mutat kompetenciáinkról.

Hanyagolandó példa:

2019-2020 Takarítónő

Alkalmazandó példa:

2019-2020 Takarítónő – Feladatok: Az irodák és mellékhelységek tisztán tartása, fertőtlenítése a legmagasabb higiéniai szempontok szerint.

Ami tanulmányainkat illeti, mindig ellentétes kronológiai sorrendben tüntetjük fel őket. Tehát a legutóbb végzett iskolánk szerepel az első helyen.  Ennek oka, a kevés idő. Egy HR-esnek sokszor nagyon kevés ideje van, átnézni az önéletrajzokat. Így a lényeges információ könnyebben szúr szemet.

A másik fontos dolog. Mindig releváns információkat osszuk meg az önéletrajzunkban. Nem elsődleges, hogy másfél évig dolgoztunk diákmunkásként a pécsi Dohány Gyárban, ha egy villamosmérnöki állásra pályázunk. Kiemelendő viszont a gyakorlati hely, és a szakdolgozatod címe, vagy ha oktatási éveid alatt végeztél, tudományos munkáid és publikációid.

 

Fénykép

Fényképet nem kötelező, de érdemes csatolni. Sokaknak szerepel a már ezeréves ballagási fotó az önéletrajzán, de selfiekkel és igazolványképekkel is lehet találkozni. Ezek a példák hanyagolandók, ugyanis elég komolytalanul mutatnak. Nem kell profi fotóst bérelni egy jó fénykép készítéséhez, de ha megkérünk valakit, hogy viszonylag szebb napunkon készítsen rólunk egy fényképet, nagy probléma nem lehet. Illetve sajátmagunk is készíthetünk jó képet, időzítő segítségével. Az egyetlen, ami fontos, hogy ízléses legyen, és ne tűnjön selfienk.

 

Elérhetőségek

Nagyon alapnak hangzik mégis sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem írnak az önéletrajzhoz elérhetőséget. Illetve, ha írnak, akkor az elavult. Apró dolog, mégis nagyon sok múlhat rajta.

A másik ilyen tényező a lakcím. Előfordulhat, hogy nem rendelkezünk az adott városban bejelentett lakcímmel. Ilyenkor érdemes a lakcímkártyán szereplő címünk mellet feltüntetni a tartózkodási helyünk címét is. Megtévesztő lehet ugyanis, ha mondjuk Pécsen jelentkezünk állásra, és címünknek Iregszemcse van megadva. Ezeket az a félreértéseket jobb elkerülni.

 

Hobbi, nyelvtudás, és egyéb

Álltalában az önéletrajzok végére tesszük a nyelvtudásunkat, a számítógépes ismereteinket és a hobbijainkat. Pedig egyáltalán nem elhanyagolható tényezőkről beszélünk.

Mikor vezető pozíciójú állásra pályázunk érdemes feltüntetni a hobbijainkat. Feleslegesnek hangzik, tudom. Pedig így a tacit tudásunk mérésére adunk lehetőséget. Ezek azok a különleges, egyedi képességek, amik mindenkiben megvannak, ám nehezen felderíthetőek. A hobbijaink mégis árulkodnak ezekről a jellemvonásokról. Tacit tudás például a kézügyesség, a különös érzékenység az empátiára, a kockázat vállalás, vagy türelmesség. Például, ha valaki beleírja a hobbijai közé, hogy szereti a kirakósokat és a falmászást. Következtethetnek a HR-esek arra, hogy türelmes, kitartó és nem fél kockáztatni, ha úgy van.

Sokszor találkozunk olyannal, hogy nyelvtudást várnak el egy olyan munkánál, ahol tudjuk, hogy nem kell azt használjuk. Nos ez is egy szűrési feltétel. Ugyanis, az, hogy képes vagy megtanulni egy idegen nyelvet és nyelvvizsgát szereztél belőle, olyan képességeket rebesget, mint a szorgalom a fejlődő képesség, a gondolkodás és megismerés készségének fejlesztése, illetve a multitasking.

 

Motivációs levél

A motivációs levél kicsit nehezebb, tényező, mint az önéletrajz. Ugyanis sokkal egyedibb. Illetve megkövetel egy olyan tényezőt az emberektől, amit úgy hívnak self marketing. Azaz a képesség, hogy el tudjuk magunkat adni. Van, akinek ez nagyon könnyen megy, van, akinek kevésbé, viszont mindenképpen tanulható, és gyakorlással egyre jobbak lehetünk benne.

 

Formai tényezők:

A motivációs levélnek nem kell hosszúnak lennie, egy fél oldalas folyószöveg bőven elég. Tüntessük fel a szöveg előtt az elérhetőségeinket és adatainkat. Álltalában ezt a bal felső sarokban szokták, de eltérhetünk ettől, ha máshogy jobban tetszik. Figyeljünk oda, hogy könnyeden, és helyesen fogalmazzunk, így az olvasás gördülékenyebben megy. Érdemeink felsorolásánál tartsuk be a kronológiai sorrendet. Érdemes a hivatalos szövegek sablonját követni. Tehát tizenkettes betűméret ajánlott, Times New Román betűtípus, sorkizárt szövegtagolással, 1,5 sorközzel. Ne maradjon le a dátum és a kelt, illetve az aláírás, még ha gépelt is.  Mint az önéletrajznál, itt is jól mutat a PDF formátum.                               

hogyan írjunk jó önéletrajzot

 

Miről írjunk:

Ez a nehezebb része a motivációs levél elkészítésnek. Érdemes előtte összeszedni a gondolatainkat. Milyen állásra is jelentkeztünk, mik lehetnek az elvárt feltételek, és miért én lennék a legtökéletesebb jelölt. Amint ezzel megvagyunk megalkothatjuk a szöveget.

Beszéljünk az iskolánkról, mit tanultunk, és hogy miért ezt az utat választottuk. Írjunk a munkatapasztalatainkról, hol, hogyan éreztük magunkat, és miben lendített előre minket. Mikor ilyen témákról beszélünk fontos, hogy személyesen írjunk, osszunk meg belső tartalmakat, érzelmeket, viszont nem szabad átlendülni a ló túloldalára.

Ezen felül keressünk olyan pontokat, amikkel össze tudjuk kötni tapasztalatainkat jelenlegi célunkkal.

Íme pár szófordulat, ami jól mutathat a szövegben:

  • Munkámban a legfőbb motiváció, hogy….
  • Célom az életben, hogy……
  • Azért lennék tökéletes választás, mert…….
  • Sajátmagam jellemzésére a következő szavakat használnám:….

Érdemei minden embernek vannak. Magunkról mesélni és pozitívumainkat kiemelni kihívás. Ahhoz, hogy könnyedén menjen önismeretre és időre van szükség. Legyünk türelmesek magunkkal és idővel tökéletes önéletrajzokat és motivációs leveleket fogunk írni.

A jó motivációs levél és önéletrajz titka: https://pecsallas.hu/utmutato-allaskeresoknek/54/a-jo-motivacios-level-es-oneletrajz-titka-igy-kelthetjuk-fel-a-hr-esek-erdeklodeset-allasra-jelentkezeskor

PecsAllas.hu / I.I.