Elvesztettem az állásom. Most mi tévő legyek?

Elvesztettem az állásom. Most mi tévő legyek?

Elveszteni az állásunkat olyan teher, aminek nem csak anyagi vonzata van. Érzelmileg és mentálisan is komoly kihívások elé állítják, még a sokat próbált embert is. A vírus helyzet viszont nem kímélt senkit. Nagyon sok vállalkozásnak kellet rövid idő alatt, nagy döntéseket meghoznia. Az a cég, amelyik csak pár napot is késlekedett ezen szankciók bevezetésével, komoly hátránnyal küzd mostanára. A probléma globális szinten mozog. Viszont, mint minden válságnak, ennek is eljön a vége.

Önismeret fejlesztés

Felgyorsult világunkban nem lehet eléggé hangsúlyozni az önismeret fontosságát. Tudni kik vagyunk, és mit szeretnénk nem olyan egyszerű, mint ahogy az első hallásra tűnik. Mielőtt még belevágnánk az álláskeresésbe, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy szerettük-e az előző munkánkat. Illetve, hogy mi az, amivel valójában szeretnénk foglalkozni.  Azzal, hogy elvesztettük a munkákat az élet arra kényszerít, hogy tiszta lappal kezdjünk. Nyilván valamilyen szinten tapasztalataink és tanulmányaink befolyásolnak minket abban, hogy milyen területen nagyobbak az esélyeink az elhelyezkedésre.

Segítségünkre lehet egy szakember. A HR-es szakmában végzettek egy része tanul karrier tanácsadást és coachingot. Ezen szakemberek segítségünkre lehetnek abban, hogy túl lendüljünk egy- egy életpálya krízisen. Illetve döntés támogatás segítségével, rávezessenek arra, mit is szeretnénk igazán.

Viszont, ha ódzkodunk az ilyesfajta segítségkéréstől. A Nemzeti Pályaorientációs Portálon sok hasznos tesztet tölthetünk ki annak érdekében, hogy rájöjjünk, mi érdekel minket leginkább. Persze az a kapott diagnózisok sokszor irreális eredményeket mutathatnak. Ennek oka, hogy tesztek bizonyos tipiológiák alapján működnek. A kiugró válaszok és adatok torzíthatnak.

 

Önéletrajz és egyéb

Töltsük hasznosan az időt. Tökéletesítsük a már meglévő önéletrajzunkat, vagy készítsünk újat. Egészítsük ki, előző munkahelyi tapasztalatainkkal, fontos információkkal. Egy pontosan összerakott önéletrajz segít kitűnni a tömegből, és megugrani az első akadályt, mikor állásra jelentkezünk. Írásaimban nem győzöm dicsérni a Canva. com nevű oldalt. A weboldalon rengeteg kreatív és jólszerkesztett önéletrajz sablon található, amiket könnyedén el lehet érni regisztráció után. Az oldalon számos egyéb lehetőség mellet kreatív előadásokat is tudsz készíteni, amivel biztosan le tudod nyűgözni leendő főnöködet és kollégáidat.

Választás

 

Munkaerő közvetés

Mikor álláskeresésről van szó megkönnyítheted a dolgod azzal, ha jelentkezel különböző állásközvetítő cégekhez. Pécsen több ilyen is létezik. Ilyen a Viapan és az Álláspont. A munkaerő közvetítés lényege, hogy egy minimális regisztrációs összegért cserébe bekerülsz a közvetítők adatbázisába. Velük rengeteg cég van összeköttetésben, akik munkaerőhiány esetén jeleznek feléjük. A közvetítőben dolgozó munkaügyisek kiválasztják a megfelelő személyt a pozícióra és továbbítják a jelentkezőt a munkáltató felé.

A Viapan, Pécs központjában található. A Zsolnay szobornál. Az Álláspont kicsit eldugva szintén a központtól nem messze a Megyei Rendőr- főkapitányság felé van. Pontos címe: Liszt Ferenc u. 10.

Esélyeink növelése érdekében ajánlott ezen, vagy ehhez hasonló oldalakra regisztrálni.

 

Mindent az álláskeresési járadékról

Állásunk elvesztése, nyilván anyagi hánnyal jár. A havi fizetés elmaradása komoly gondokat okozhat annál, akiknek nincs tartaléka. Átmeneti megoldás lehet, az álláskeresési járadék. Az első lépéshez regisztrálni kell a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat elektronikus ügyintézési felületén. 

A regisztrációhoz szükséges a TAJ szám. Ezen felül még készítsük elő a lakcím kártyánkat, adó igazolványunkat, személyi igazolványunkat, illetve a szakképzettségeinket igazoló okleveleket.

Támogatásra jogosult az, aki munkanélkülivé válása előtt három éven belül, 360 napot ledolgozott. Nincs munkaviszonyból származó keresete. Önállóan nem sikerül állást találnia, és a helyi önkormányzat sem képes megfelelő munkahelyet biztosítani számára.

A megítélt támogatási összeget az igénylő ledolgozott munkanapjai alapján számolják ki. Ez az összeg nem lehet több, mint a járadékalap 60%-a. A folyósítás minimum 35, maximum 90 napig tart.

 

Mentális egészség

A munkahely elvesztésével járó szorongás és stressz komoly hatással lehet egészségünkre. Testünk sokszor előre jelez. Feszített álkapocs, nyelvünket a szájpadlásinkhoz szorítjuk. Az alvási minőség romlik esetleges rémálmok jelentkezhetnek. Hirtelen szívdobogás. A semmiből előtörő idegesség. Extrém esetekben pánikroham. Az így kialakult szorongás eredete álltalában az életünk feletti kontroll elvesztéséből fakad. Az ördög viszont a rendszerességben rejlik. Nem tűnik nehéznek, mégsem sokan lazán kezelik a helyzetet, ami hiba. A rendszeres étkezés fontos, így szervezetünk megnyugszik. Ugyanis étkezés során szervezetünkben tudatosul, a nyugodt biztonságos környezet. Ennek evolúciós okai vannak. Keljünk időben, természetesen belefér a lustálkodás egyszer kétszer. Viszont a rendszertelenség szétcsúszáshoz vezet.

Jelöljünk ki egy idősávot, amikor állást keresünk. A példa kedvéért legyen 13:00-15:00-ig. Ezt az idősávot töltsük munka kereséssel. Böngésszük a Pécs Állás, vagy más online álláskereső oldalt. Szerkesszük át önéletrajzunkat a kinézett állásoknak megfelelően, írjunk külön motivációs levelet mindegyikhez, ha szükséges.

Emberi természetünk, úgy van tervezve, hogy a negatív tényezőket előbb észrevesszük, mint a pozitívokat. Ennek is szintén a már fent említett törzsfejlődés az oka. Nehéz az előttünk lévő szivárványt megcsodálni, ha mögöttünk egy kardfogú tigris vicsorít. 

 

Reziliencia

A fogalom sokaknak ismerős lehet fizika óráról. Viszont más tudományok is adaptálták a kifejezést, az egyik ilyen a pszichológia. A szó maga rugalmas ellenállást jelent. Kevésbé beszélünk fogalomról, sokkal inkább egy folyamatról. Megküzdésként és rugalmas ellenállásként írták le tudósok azt a viselkedést, amit nehézhelyzetű fiatalok mutattak. Ezt a technikát nem tudatosan alkalmazva, a nélkülöző tinik sikeresen leküzdötték a mélyszegénység lehúzó örvényét, és sikeresen kitörtek. A technika lényege, hogy elfogadjuk, rossz dolgok történnek. Sokszor valakivel igazságtalanul sok. Ezt el kell fogadni. Ki kell emelni azokat a tényezőket, amiken mi tudunk irányítani az életünkben, és fókuszba helyezni azokat. Így sikeresen visszanyerhetjük a kontrollt az életünk felett.

A rezilienciáról bővebben Szeriné Dr Ormándi Erzsébet cikkében: https://mindsetpszichologia.hu/2019/01/28/reziliencia-es-megkuzdes/

 

Sajnos a kialakult globális vírushelyzet mindenkire hatással volt. Van, akit jobban megterhelt, van, akit kevésbé. Amit tehetünk, hogy fokozottan odafigyelünk egymásra, és a higiéniai feltételekre. Sokan vesztették el az állásukat, és kerültek ezzel nehéz helyzetbe. Nem vagy egyedül. Mint minden, ez is csak átmeneti.

 

Linkek

Canva.com: https://www.canva.com/

Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat elektronikus ügyintézési felülete: https://eugyintezes.munka.hu/apex/f?p=104:200:1310174383132254

 

PecsAllas.hu / I.I.