Így épül fel egy ütős motivációs levél

Így épül fel egy ütős motivációs levél

Egyre több Pécsi cég, vagy munkáltató kér a jelentkezésnél az önéletrajz mellé egy motivációs levelet is. Sok álláskereső nem tudja, hogy mit is takar ez pontosan, ezáltal azt sem, hogy mit kellene tartalmaznia, pedig legalább annyira fontos szerepet tölt be a kiválasztásnál, mint az önéletrajz.

Egyre több Pécsi cég, vagy munkáltató kér a jelentkezésnél az önéletrajz mellé egy motivációs levelet is. Sok álláskereső nem tudja, hogy mit is takar ez pontosan, ezáltal azt sem, hogy mit kellene tartalmaznia, pedig legalább annyira fontos szerepet tölt be a kiválasztásnál, mint az önéletrajz.

A motivációs levél tulajdonképpen nem más, mint egy előzetes állásinterjú írott formában. Egy újabb szűrő, amit érdemes az előnyödre fordítani azzal, hogy gondos odafigyeléssel készíted el. Nagy hiba volna egy előre legyártott sablon alapján megírni, hiszen, ahogy mi, emberek sem vagyunk egyformák, úgy a motivációink, képességeink, tudásunk se azonos. Szánjunk időt arra, hogy akárcsak az állásinterjún, itt is a legjobb oldalunk mutatkozzon meg.

Annak okán, hogy műfajából tekintve ez egy szubjektív alkotás, nehezen lehet hozzá útmutatót vagy mankót készíteni, de a lehető legnagyobb siker érdekében, összeszedtünk néhány jó tanácsot, amit javasolt megfogadni.

 

1.) A legelső feladat, hogy mielőtt még neki fogunk az írásnak, gondoljuk át, hogy mi is a konkrét motivációnk, hiszen ezért hívják magát a dokumentumot is “motivációs levélnek”. A munkaadó nem egy személyeskedő, baráti hangvételű levélre, nem egy facebook profilra illő bemutatkozásra és nem is egy önéletrajz átiratra kíváncsi. Ő azt szeretné megtudni, hogy milyen készségekkel, képességekkel rendelkezünk, mit hoztunk magunkkal az előző munkahelyről és miért adtuk be hozzájuk a jelentkezésünket. A(z) “én is pénzből élek” típusú indokok megfogalmazásától inkább tartózkodjunk.

 

2.) A következő nagy kihívás, hogy ragadjuk meg az olvasó figyelmét. Akárcsak egy jó regény esetében, itt is sorsdöntő a legelső mondat vagy bekezdés. A valósághoz hasonlóan, a motivációs levélnél is az első 3 másodpercben dől el, hogy szimpatikusnak találnak-e minket, éppen ezért törekedjünk egy erős kezdésre.

 

3.) Ha megfogalmaztunk egy megnyerő bevezetőt, haladjunk tovább hasonló lendülettel, de maradjunk mértékletesek. Gondoljunk bele, hogy egy HR-es, aki a miénk mellett további 20 jelentkezést kap, valószínűleg nem fog végig olvasni egy 2 oldalas novellát az életünkről, ennek okán, mi se fárasszuk magunkat feleslegesen. Határozzunk meg egy mondat számot és korlátozzuk annyira a mondanivalónkat. 5-6 mondatnál nem szükséges többet írni.

 

4.) A levelünk legyen tömör, de tartalmas. Ügyeljünk a megfelelő stílusra, ne akarjunk se túl kimértnek, se túl bizalmaskodónak tűnni. Kerüljük a szlogeneket, rövidítéseket, viccesnek szánt szófordulatokat. Mindig tartsuk szem előtt, hogy ez egy állásinterjú írásos megfelelője és ehhez mérten fogalmazzuk meg a mondandónkat. Akárcsak élőben, a motivációs levélben is törekedjünk a maximális őszinteségre.

 

5.) A levél ne csak a munkánkról, rólunk és a céghez való viszonyunkról is szóljon. Emeljük ki az erősségeinket, a munkánkban elért sikereinket, az előző munkahelyünkről magunkkal hozott tapasztalatokat és ha lényegesnek gondoljuk, azt is, hogy milyen volt a kapcsolatunk a kollégáinkkal. Emellett arról is ejtsünk szót, hogy miképpen találtunk rá az állásthirdető cégre, finoman utaljunk arra, hogy ismerjük minimum a vállalat profilját és röviden fejtsük ki, hogy miért akarunk pont náluk dolgozni. Miért esett éppen rájuk a választásunk, miért hozzájuk adtuk be az önéletrajzunkat. Ha olyan szerencsés helyzetben vagy, hogy rendelkezel valamiféle kapcsolódási ponttal a céghez - például használod a terméküket vagy igénybe vetted már a szolgáltatásukat - akkor ez az információ is kapjon helyet a leveledben, mert növelheti az esélyeidet.

 

6.) Egy jól megfogalmazott álláshirdetés rengeteg arra vonatkozó információt tartalmaz,hogy mit várnak el a jelentkezőktől. Ha ezeket ismerjük, akkor használjuk ki és írjuk meg ezen adatok alapján a levelünket. A főbb kulcsszavak mindenképp szerepeljenek a szövegben és ha tehetjük, építsünk rá egy-egy mondatot minden felsorolt készségre. Mutassuk meg, hogy mi erre a munkára születtünk, mert megvan bennünk minden elvárt adottság.

 

7.) Egy ilyen hosszú szöveg megszerkesztését ne vegyük félvállról. Még a legügyesebb gépelők is ejtenek hibákat, egy állás esetében pedig ez könnyen kizáró indok lehet. Számos szövegszerkesztő program - itt találhatunk néhány ingyenesen letölthetőt - rendelkezik beépített helyesírás ellenőrzővel, ezért érdemes rögtön ott megírni a levelet. Elküldés előtt gondosan olvassuk át, javítsuk ki a hibákat, csiszolgassuk a fogalmazást, de a legjobb az, ha megkérünk egy külső személyt, hogy ellenőrizze.

 

További segítségért, praktikus tanácsokért és kitölthető, online sablonért érdemes ellátogatni az e uropass oldalára, ahol egyúttal az önéletrajzodat, illetve más, álláskeresésnél szükséges dokumentumokat is elkészíthetsz teljesen ingyen. Ha elkészültél, a PecsAllas.hu oldalon rögtön számtalan állásajánlat közül válogathatsz. .

 

PecsAllas.hu / K.D.