A digitalizáció hatása a munkaerőpiacra egyre befolyásosabb, több szakma jövője is veszélybe kerülhet. Az automatizáció miatt sokak munkája feleslegessé válhat, így érdemes nem figyelmen kívül hagyni a tényeket. A jövőben azonban új állások is létrejöhetnek, így fontos a korral való fejlődés és szakmai sokszínűség.
A technológiai fejlődés egyre nagyobb léptékeket öl a világban, így a pécsi munkaerőpiacon is jelentős változások várhatók. Az egyszerűbb, monoton munkatípusok kivesznek majd a köztudatból, nem feltétlenül lesz szükség szalagmunkásokra és gyártósori dolgozókra. A 21. században tehát minden eddiginél fontosabb lehet a folyamatos önképzés és a változásokhoz való alkalmasság, a digitális ismeretek pedig az alapműveltség részét fogják képezni.
Egyes tanulmányok szerint a jövőben akár 400 millió ember kényszerülhet pályamódosításra, ahogyan a magyar munkavállalók fele is. A Világgazdasági Fórum írása továbbá kitér arra is, hogy mindez a felfoghatónál gyorsabban következik be: két év múlva már 75 millió munkahely szűnhet meg a digitalizációnak köszönhetően. Aggódni azonban nem kell, ugyanis ezzel szemben 130 millió új állásra lesz szükség.
A robotok munkája azt is jelenti, hogy elvégzik a szürke és monoton feladatokat, így az embernek sokkal több ideje marad a kreativitásra és új ötletek, innovatív megoldások megvalósítására. Az élethosszig való tanulás fogalma egyre fontosabbá válik, a munkaerőpiac mellett pedig az oktatás is teljesen átalakulhat. A technológiai rugalmasságra jó példa a 2020-as koronavírus-járvány okozta helyzet, ahol az iskolák és munkahelyek szinte pillanatok alatt álltak át új rendszerekre, melyek hosszú távon is maradandó változásokat hozhatnak egyes területeken.
A veszélyeztett szakterületek között megtalálható a szállítás, a logisztika, az adminisztráció, a mezőgazdasági munkák, konyhai dolgozók és eladók, összeszerelők, adminisztratív- és könnyűipari dolgozók, sofőrök területe. Egyes nézetek szerint azonban még a jogász szakma is veszélybe kerülhet, de a brókerek sem lesznek könnyű helyzetben.
Az emberi erőforrásokra, a kreatív és szellemi tevékenységet igénylő munkakörökre pedig nőhet az igény. Ahol a munkát nem tudják kiváltani algoritmusok, ott kevésbé kell aggódni. A történelemből tanulva továbbá az is megállapítható, hogy az ipari forradalom és a 18. század óta az emberiség folyamatosan aggódott a különböző technológiai fejlődések emberi munkára való veszélyeztetettsége miatt, azonban újabb és újabb munkahelyek születtek folyamatosan.
Kai-Fu Lee, a Google Kína egyik alapítója könyvet írt a mesterséges intelligencia (AI) szuperhatalmairól, ahol azokat a szakmákat sorolta fel, melyek megszűnhetnek – a vártnál jóval hamarabb, akár 15 éven belül kiválthatják a robotok.
A 10 legveszélyeztetettebb szakma:
1. Telemarketinges / telesales
2. Ügyfélszolgálatos munkatárs
3. Raktáros
4. Hivatalnok és adminisztratív munkát végző dolgozó
5. Telefonos operátor
6. Eladó
7. Gyorséttermi dolgozó
8. Mosogató
9. Futószalag-felügyelő
10. Futár
A 10 legkevésbé veszélyben lévő szakma:
1. Pszichiáter
2. Terápiát végző szakember
3. Egészségügyi dolgozó
4. Mesterséges intelligencia kutató és mérnök
5. Író
6. Tanár
7. Büntetőjogi ügyvéd
8. Informatikai mérnök és kutató
9. Tudós
10. Cégvezető
Hivatkozások
https://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-6473413/Will-AI-job-Expert-reveals-risk-careers.html
PecsAllas.hu / P.P.