„Milyen állatnak képzelné el magát?” – abszurdnak tűnő állásinterjú-kérdések zavarhatnak meg minket, de fő a magabiztosság

„Milyen állatnak képzelné el magát?” – abszurdnak tűnő állásinterjú-kérdések zavarhatnak meg minket, de fő a magabiztosság

Az állásinterjú komoly stresszfaktort jelenthet még a legjobbaknak is. Megeshet, hogy a rossz felkészülés, az izgulás miatt végül nem a szakmailag képzettebb, tapasztaltabb munkavállaló kapja meg a pozíciót. De akkor hogyan készüljünk fel? Erre a kérdésre kerestük a választ.

Amennyiben megkeresést kapunk a cégtől, ahova jelentkeztünk, már úgy érezhetjük, sínen vagyunk. Ez azonban még közel sincs így. Az állásinterjú minden esetben a felvételi folyamatának legnagyobb kihívása, olyan, mintha egy nehéz vizsgán kellene megfelelnünk. Cégvezetők, menedzserek és HR-esek lesik majd minden szavunkat, így érdemes a legjobbat nyújtani. A többkörös interjúk fokozottan megterhelők lehetnek.

Az állásinterjúra való felkészülésben fontos, hogy mindenképp utánanézzünk a cég adatainak, munkatársainak. Ha szerencsénk van, az interjún felismerhetjük a kérdezőket is, illetve a nevüket sem fogjuk elfelejteni a nagy izgalomban. Fontos, hogy próbáljunk minél higgadtabbak maradni és fejben előre lejátszani a folyamatot. Érdemes felkészülni a legirracionálisabb állásinterjú eseményekre, ugyanis könnyen zavarba jöhetünk egy-egy váratlan kérdéstől, esettől. Például megkérdezhetik tőlünk egy komoly pénzügyi pozíció felvételije során, hogy „milyen állatnak képzelné el magát”. Ez esetben nem is a válaszunk maga, hanem a reakciónk lesz a fontos. Amennyiben több fordulós a felvételi, érdemes végiggondolni, eddig mit mondtunk el magunkról, kikkel találkoztunk. Kellemetlen lenne például újra és újra bemutatkozni annak, akivel már korábban találkoztunk.

Gondoljuk át, mik az alapvető értékeink és céljaink, hosszú távú terveink. Mi motivál minket az adott pozícióra, mi számunkra az ideális munkakör. Amennyiben éppen van állásunk, könnyen rákérdezhetnek, miért akarunk váltani. Ez esetben semmiképp ne kritizáljunk jelenlegi munkaadónkat – illetve a korábbiakat sem. Érdemes felkészülni magánjellegű kérdésekre, mivel töltjük a mindennapjainkat, mi a kedvenc időtöltésünk. Ekkor érdemes olyan dolgokról beszámolni, amik tanulási vágyunkat, műveltségünket, aktív életmódunkat bizonyítják, például olvasás, futás stb.

Amikor elérkezik az állásinterjú napja, természetesen jó benyomást kell kelteni, így pontosan, időben kell megérkezni a megbeszélt időpontban. Közvetlenül az interjú előtt próbáljuk meg kerülni a dohányzást. A ruhaviselet függ a megpályázott pozíciótól is, így próbáljuk meg kideríteni, milyen dress code szükséges az aktuális munkahelyen, annál pedig egy kissé legyünk elegánsabbak. Férfiaknál általában az öltöny a megfelelő öltözék, míg a hölgyeknél a kosztüm.

Érdemes magunkkal vinni a kinyomtatott önéletrajzunkat, motivációs levelünket és esetleges referenciaanyagunkat. Amennyiben tudjuk, hány emberrel fogunk beszélni, vigyünk annyi példányt. Próbáljunk meg minden kérdésre érthetően felelni, ne ködösítsünk. A végén mindenképpen tegyünk fel kérdéseket a leendő munkával és pozícióval kapcsolatban. Kérdezzünk rá nyugodtan, milyen egy átlagos munkanap, hogyan kell elképzelni az életet a vállalatnál.

Állásinterjú kézfogás

Ne menjünk el úgy, hogy nem tudjuk, mikor várható az értesítés, illetve nem kaptunk választ minden fontosabb kérdésünkre. Kényes témának tűnhet a fizetés is, de mindenki pénzből él, így ha nem kaptunk világos választ, kérdezzünk rá finoman. Tudakoljuk meg, mikor kezdhetnénk és milyen egyéb teendőink vannak. Természetesen búcsúzzunk el udvariasan, kezet rázva minden beszélgetőpartnerünkkel (ahogyan a köszönésnél is).

 

PecsAllas.hu / P.P.