Egyre elterjedtebbek napjainkban a közösségi irodák, nincs ez másképp Pécsen sem. A városban jelenleg két iroda is fogadja azokat a fehérgalléros dolgozókat, akik kreativitásra, kapcsolatépítésre vágynak a home office munkavégzés során. Érdemes meglátogatni a pécsi irodákat, akár még a szkeptikusok is pozitívan csalódhatnak.
A közösségi iroda egy olyan hely, ahol különböző szakmákban jártas szakemberek gyűlhetnek egybe, ülhetnek le egy asztalhoz, oszthatják meg gondolataikat egymással. Egyesek számára talán első hangzásra drasztikus megoldásnak tűnhet, ugyanis mi értelme van eljárni dolgozni, ha otthonról is megtehetjük mindezt. A távmunka terjedésével azonban az emberi kapcsolatok, a közösségi élmények és az új ötletek születése egyaránt veszített eddigi szerepköréből.
A coworking irodák ezekre a kérdésekre nyújthatnak megoldást: közösen, egymástól függetlenül dolgozhat bárki, ráadásul ugráltatni sem fog minket senki. A kávézások, ebédelések alkalmával új ismeretekre tehetünk szert, illetve más munkák mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Ezzel lényegében tehát úgy munkálkodhatunk, hogy megmarad a szabadságunk, de a társas kapcsolataink is. A munkaterületünk lényegében egy aranyközépúttá válik, a lehetőségek megfelelő kiaknázásával pedig sokat fejlődhetünk és fokozhatjuk teljesítőképességünket.
Amennyiben „bejárunk” dolgozni, kialakulhat a napi rutin is, amivel könnyebben sikerül elválasztani a magánéletünket a karriertől. A döntés pedig teljes mértékben a mi kezünkben van: ha épp fontos dolgunk van, el kell mennünk valahova vagy csak idő előtt távoznánk, senki nem fog ránk szólni.
A közösségi irodákban továbbá tréningek és workshopok segíthetik a hatékony munkavégzést és megfelelő kikapcsolódást, így érdemes kipróbálni. Jellemzően úgy vannak kialakítva, hogy minél színesebb környezet vegye körül a bérlőket, fotelek, ergonomikus székek találhatók. A kreatív környezetben való munkavégzés új ötleteket is szülhet, a tiszta és inspiráló közeg pedig jobb teljesítményre sarkallja a munkavállalókat.
KOHÓ CoWorking House Pécs
A KOHÓ közösségi irodája hétfőtől péntekig nyitva áll, rendes munkaidőben, reggel nyolctól délután négyig. Fizetni csak az igénybe vett időtöltésért és szolgáltatásokért kell, de havi bérletet is vásárolhatunk, amivel – nyitvatartási időben – bármikor szabadon járkálhatunk az irodában. Csoportban érkezés és vásárlás esetén akciósan igénybe vehető. Választani az egy órás, a négy órás, a napijegy, az öt és húsz napos (félnapi vagy napi) bérlet között lehet. A legolcsóbb variáció egyénenként 520 Ft, míg a legdrágább 17 ezer Ft.
Székhely: 7626 Pécs, Koller utca 5/2
ECK Közösségi Iroda
Rendezvényekre és tárgyalásokra is alkalmas lehet, szintén alkalmi jegyek vagy bérlet vásárlásával. Az első napon ingyenesen kipróbálható, míg a féléves bérlet 90 ezer Ft-ba kerül. A munkaállomás hétköznap reggel nyolctól délután négyig használható, wifivel, külön tárgyaló és videokonferencia teremmel kiépítve. Akár szervezetként is vásárolható bérlet, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatást igénybe vevő tagok nevének feltüntetésével bárki használatba veheti.
Az irodában továbbá zárható szekrényt lehet kérni, illetve nyomtatásra, fénymásolásra is van lehetőség – természetesen a legfontosabb munkaeszköz, a kávé sem maradhat el. A bérletesek számára kedvezményesen elérhetők.
Székhely: 7621 Pécs, Citrom utca 12.
https://www.emberseg.hu/kik-vagyunk/kozerdeku-adatok/
PecsAllas.hu / P.P.