Munkahelyi beilleszkedés

Munkahelyi beilleszkedés

Fordulóponthoz érkezett az életed, új állás, új arcok, új tapasztalatok. Nemsokára bemész az első munkanapodra, emiatt azon gondolkodsz hogyan tudnál minél sikeresebben beilleszkedni a munkatársaid közé?

Az első benyomás mindenképpen fontos, de talán egy annál is fontosabb tényező az, hogy felmérd a terepet. Ilyen helyzetben  mindig  azok  az emberek vannak előnyben, akik keveset beszélnek, de  alaposan megfigyelik a környezetüket, amelybe kerültek. Így a saját magad prezentálása, a mások túlkiabálása az egyén érdekében, a mindent ignoráló folytonosan magadról beszélő, magadat előtérbe állító viselkedés eget verően nagy hiba az első napon. De még a másodikon is! Természetesen jó ha magadról beszélsz, amikor valaki erről kérdezett, de a kényszeresen hosszúra nyúló bemutatkozásokat mellőzd!

 

Tapasztald meg a többiek viselkedését, elfoglaltságaikat, tudd meg ki az, aki már régebb óta a cégnél dolgozik. Próbálj meg vele kontaktusba kerülni, beszélgessetek kicsit, ebből kiderül hogyan viseltet a cég irányába,mennyire szereti azt amit csinál és milyen céljai vannak a jövőre nézve. Megtudhatod számíthatsz- e továbbképzésekre, belső tréningekre, egyéb önfejlesztő képzésekre, amiket a cég szervez a dolgozóinak.  Kiderül szoktak-e szervezni közös összejöveteleket, egy esti iszogatás, vagy evés formájában. Ha a cég maga nem, akkor kik azok, akik igen? Elmennél velük? Szerintem egyszer mindenképpen érdemes! Nem utolsó szempont az sem, hogy kitapasztald hogyan viselkedik a közvetlen felettesed, mik  az  erősségei, mik a gyengéi, hogyan beszél a beosztottjaival, ebből tudni fogod nagyjából neked hogyan kell vele  szemben  viselkedned,  beszélned  úgy, hogy határozottan tudd képviselni a saját érdekeidet, anélkül hogy magadra haragítanád.

 

A közvetlen felettesek kedvében járni munka közben mindenképpen pozitív megítélést hoz magával, hát még, ha néha egy egy számodra szimpatikus, vagy kedves kollégának is besegítesz. Az még jobb, ha ezt a segítséget később visszakapod, de ne az legyen az elsődleges szempontod hogy majd elvárod ezt tőle és azért segítesz neki! De véletlen se lendülj át a  másik oldalra, amikor a felettesed már a barátodnak akarod, mert  innen  lehet szépen orra bukni később. Jobb elkülöníteni a munkát és a magánéletet! Megeshet hogy neki is szimpatikus vagy, de ha nem, akkor már ezt hívják zaklatásnak! Az első pár napodon ez a fajta viselkedés pedig már bőven kimeríti a pedálozás, törtetés fogalmát, amit a többi kollégád  nem  fog  jó néven venni! Később borzasztóan megkeseríthetik a beilleszkedésed, és az előrébb jutásod.

A „mindenkivel kedves leszek és megteszem, amit csak kérnek  a  munka során” fajta viselkedés szintén tévút. Egyrészt olyasmit mutatsz magadról, ami nem igaz, és ez másoknak is szemet fog szúrni. Másrészt pedig  oda  vezet, hogy a végén te leszel a lóti-futi, aki mindenkinek megtesz mindent, pusztán kedvességből, ami pedig egy ördögi mókuskerék és kiszállni belőle később nagyon nehéz lesz. Ne akarj mindenkinek megfelelni és ne te akarj lenni a kedves ember, csak azért, mert még új vagy!

 

Ha az  első napodon alig beszélsz magadról, az sem kifejezetten jó, kivétel,  ha cserébe a beszéd helyett az  idődet  az  alapos  megfigyelésnek szántad! De ne menj el abba a végletbe se, hogy  mindent  harapófogóval  kelljen kihúzni belőled, meg hogy csak tőmondatokban válaszolsz! Alapvetően az emberek túlnyomó többsége kíváncsi, ezért ha nem csak a kérdésre válaszolsz, de megemlítesz egy vagy kettő érdekességet a kérdéssel kapcsolatban, vagy csak úgy magadról, azt mindenképpen pozitívan szokták fogadni!

Tekintve hogy te új vagy ezen a  helyen,  legyél  nyitott  mindenkire,  ne ítélkezz senki felett és ha a régebbi dolgozók hasznosnak tűnő tanácsokkal látnak el, gondolkozz el rajtuk. Megéri az neked, ha kipróbálod? Mit veszíthetsz vele?

 

A negatív embereket mindenképpen kerüld, mert ők képesek megmérgezni  már az első napodat, ami által az is megtörténhet, hogy kívülállónak leszel bélyegezve. Még ha igazuk is van bármiben, tartsd szem  előtt, hogy  neked  ez csak az első napod! Te még új vagy!

 

Alapvetően ha tisztelettel, nyitottsággal és kellő érdeklődéssel viseltetsz mások iránt, abból baj nem lehet. Ha pedig eleve  magadat  adtad,  akkor  nincs mit szégyellned és nincs mitől tartanod! Sose felejtsd el hogy  a melletted, vagy mögötted ülő ember is csak ember!  Semmivel  sem  több,  vagy kevesebb nálad!

 

PecsAllas.hu / H.T.I.