Jelenleg is zajlik a világban a koronavírus járvány, ami miatt rengeteg ország több cégénél vezették be a Home Office-t, vagy ahogy magyarul nevezzük, otthonról történő munkavégzést. Bár sokan szokták összekeverni a távmunkával, de a kettő nem egy és ugyanaz jogi szempontból, ráadásul vannak olyan munkakörök, amiket fizikai képtelenség lenne otthonról végezni. Ezt a jelenséget járjuk részletesebben körbe.
Home Office kontra Távmunka
A különbségeket a kettő között csupán jogi vonzatban fedezhetjük fel, ugyanis a távmunka szerepel a munka törvénykönyvében és különféle jogszabályok vonatkoznak rá és kötelezően fel van tüntetve a munkaszerződésben, míg a Home Office nem. Utóbbit a járványügyi helyzetre való tekintettel vezették be, ez azt jelenti, hogy amint elmúlik a vész, úgy azonnal visszaáll a munkaszerződésben előírt munkavégzés, a munkáltató telephelyén.
Ez nem jelenti azt azonban, hogyha mind a munkáltatónak, mind a munkavállalónak előnyös ez a fajta működés és munkavégzés, és ami fontos hogy működik, hogy akkor ne módosítsanak munkaszerződést és álljanak át távmunka foglalkoztatásra.
Szükséges feltételek a megteremtéséhez
Mindenek előtt kell egy internet kapcsolat és egy számítógép, vagy laptop, tablet, okostelefon. A számítógéphez ezen kívül kell egy webkamera és egy mikrofon, vagy pedig egy headset, míg a laptophoz, tablethez és okostelefonhoz (amikben általában bele van építve már a webkamera) csupán az utóbbi kettő közül valamelyik. A hiedelmekkel ellentétben, ha történetesen a munkavállalónak nincsenek ilyen eszközei otthon, úgy akkor ezt a munkáltatónak kell biztosítania a munkavállaló számára!
A munkáltató határozza meg a munkavégzéshez szükséges eszközöket, ezeket kell biztosítania, ha a munkavállaló nem rendelkezik egyikkel sem, vagy csak valamelyikkel, illetőleg ő határozza meg hogy pontosan mire használhatja. (kizárólag munkára általában, és csak azokra az eszközökre vonatkozik, amiket a munkáltató biztosított a számodra)
A Home Office előnyei és hátrányai
Az előnyei közé sorolhatjuk a mérhetetlen szabadságot, hiszen vannak szüneteink, de ezeket mi osztjuk be, ahogy azt is, hogy mikor dolgozunk. A lényeg hogy időre leadjuk az elvégzett munkaanyagot. Néha a közvetlen felettesünk, vagy egy vezetői beosztású alkalmazott ellenőrizhet minket, vagy csak kérdezgethet minket az elvégzendő feladatokkal kapcsolatban, instrukciókkal lát el minket, ahogy mi is felkereshetjük őket a kérdéseinkkel.
Vannak olyan esetek, amikor a munkáltató ragaszkodik ahhoz a munkaidő beosztáshoz, amit a munkaszerződésben meghatároztak. Ilyenkor ezt kell betartani a munka végzése során.
Hátránya hogy nem találkozunk emberekkel, nem érintkezünk velük, nem beszélgetünk úgy velük ahogy szoktunk a szünetekben mondjuk, és ez a fajta munka leginkább az emberiség kisebb hányadának előnyös, a többi extrovertált ember rettentően magányosnak fogja érezni magát egy idő után, amitől könnyen depresszióba eshetnek, ez rámehet a kreativitásra, a munka elvégzésének tényleges idejére, gondolok itt arra hogy sokkal lassabban fog befejezni egy egy folyamatot.
De tegyük fel hogy extrovertált vagy és megoldod magadnak ezeket a problémákat úgy, hogy sűrűbben jársz el ismerősökkel, barátokkal, így nem leszel depressziós, akkor még mindig ott van a családi tényező, annak aki családos. Ha azt látja a párod, vagy a család többi tagja hogy otthon vagy, akkor hajlamosak megzavarni munka közben, egy egy otthoni munkát rád tukmálni, mert úgy gondolják, hogy te otthon vagy és ezért ráérsz, ellenben velük. Míg végül arra eszmélsz hogy a nap 24 órájában csak dolgozol és az otthoni feladatok sokszor bezavarnak a munkahelyi kötelezettségeidnek, amitől meg roppant frusztrált tud lenni az ember. Ez is egyfajta nyomás, képesek vagyunk így megélni. A következményeit meg inkább nem is szeretném felsorolni.
Összességében a Home Office-t alaposan elő kell készíteni, meg kell tervezni, ha már a munkaadónk erre kötelezett minket a vészhelyzet miatt, de akkor is, ha egyébként távmunkában vettek fel minket!
Ki végezhet Home Office-t?
Gyakorlatilag minden olyan munkavállaló, aki a munkáját otthonról is el tudja végezni. Irodai alkalmazottak, ügyvédek, jogászok, tanárok, programozók, designerek..stb..stb.
Az elmúlt hónapokban lehetett arról is olvasni hogy a twitter alkalmazottjai például örökre Home Office-ban maradhatnak.
A fejlődő országokban a Home Office mint olyan, gyakori jelenség és bevált ez a foglalkoztatási forma, míg hazánkban erősen bizalmatlanok a cégek a munkavállalók irányába és csak redőzik a homlokukat a Home Office emlegetésére. Bár ennek ellenére itthon is sok cég meglépte ezt a mérföldkövet. Úgy gondolom a cégek számára is előnyös, hiszen nem kell irodát, vagy telephelyet bérelni, vagy venni, és nem kell ezeknek a havi költségeit fizetni.
Persze vannak olyan szakmák, munkakörök, amiket lehetetlenség volna otthonról, a fotelből végezni, mint például a különféle operátori (szalag, vagy összeszerelői) munkák, az olyan szakmunkák, mint az autószerelő, autófényező, a különféle sofőri munkák és még sorolhatnám.
Változnak-e a munkavállalói jogaim Home Office alatt?
Nem. Ugyanúgy igényelhetsz szabadságot, mehetsz táppénzre, végezhetsz túlórát a jogi előírásoknak megfelelően, amik leginkább a munkáltatóra vonatkoznak. Az egyetlen különbség, hogy nem fognak sem bérletet téríteni, sem utazási költséget, hiszen otthonról történő munkavégzés során ez nem indokolt.
Home Office és Távmunka keresése
Pécsett ezek keresésével nehéz dolgod lesz, mert szinte sosincs, vagy ha igen, akkor a legtöbbször Call centeres pozíciókba, illetve a programozóknak mindig akad ez az. Nah meg ilyen formában hogy Home Office nulla álláshirdetést fogsz találni.
Nyilvános FB csoport, programozóknak remote munkákra: https://hu-hu.facebook.com/groups/580194902118856/
Távmunka, Otthoni Munka keresése közben mindenképpen figyelj a következőkre:
- Ne jelentkezz olyasmire, amiért cserébe fizetned kell, vagy befektetned, ez már eleve sántít! Gondolj bele, azért fizetni hogy dolgozhass! Ugye?
- Ne akarj olyan cégnek dolgozni, ahonnan nem kapsz hivatalos iratot, vagy az első elvégzett munka után nem fizettek ki. Ez megint csak gázos és elrabolja az értékes idődet!
- Még véletlenül se hívj fel olyan megadott telefonszámot, ami emelt összegeket von le!
Országosan a következő oldalakon lehet kutakodni
Profession: https://www.profession.hu/allasok/1,0,0,otthonr%25C3%25B3l%2Bv%25C3%25A9gezhet%25C5%2591,0,0,0,0,0,0,0,0,0,5
Közvetlen Állások.hu: https://www.kozvetlen-allasok.hu/tavmunka.html
14 távmunka, otthoni pénzkeresési ötlet, ami működik: https://www.csaladinet.hu/hirek/tb_ellatasok-penzugyek/csaladi_penzugyek/22344/14_tavmunka_otthoni_penzkeresesi_otlet_ami_mukodik
PecsAllas.hu / H.T.I.