Így tehetsz szert plusz jövedelemre jelenlegi munkád mellett Pécsen és Pécs környékén

Így tehetsz szert plusz jövedelemre jelenlegi munkád mellett Pécsen és Pécs környékén

Van úgy, hogy az embernek némi kiegészítésre van szüksége vagy iskola, család mellett nincs lehetősége főállásban dolgozni. Esetleg megelégszik az egyéb foglalkoztatással. Ekkor sem érdemes kétségbe esni, ugyanis Pécsen is folyamatosan hirdetnek alkalmi munkalehetőségeket, beugrós állásokat. Mindemellett pedig még egy kis maszek is beleférhet.

Pécsen és Pécs környékén is folyamatosan keresnek dolgozókat alkalmi munkákra, a különböző vendéglátóegységekhez el lehet menni futárnak, konyhai kisegítőnek is alkalmi bejelentéssel. Ezeknél a munkáknál különösebb előképzettség nem szükséges, futárnál a jogosítványon kívül viszont többségben saját autóval kell járni, a benzint pedig elszámolják. Konyhai kisegítő esetén jól jön a hasonló területen szerzett tapasztalat, de nélküle is könnyen felvételt nyerhetünk. Jellemző, hogy egy-egy napra a cégek kipróbálják az új embereket, így megítélve munkájukat.

 

Vállalhatunk részmunkaidős állást jövedelmünk kiegészítésére is, a munkaidő korlátja pedig nincs megszabva. Jellemzően négy órás munkakörökre szoktak alkalmazni embereket, de akár heti két órára is bejelenthető valaki. A munkabér legalább a mindenkori minimálbérrel arányos, természetesen a ledolgozott munkaórákat figyelembe véve. A különböző vállalati jogosultságok ugyanúgy vonatkoznak a részmunkaidős foglalkoztatásra is.

 

Baranya megyében is jellemzőek a szezonális, nyári munkák. Ekkor több munka szükséges például a mezőgazdaságban, de a vendéglátásban is nagyobb lehet a forgalom, így pályázhatunk különböző kisegítő állásokra. Az idénymunkáknál azonban figyelni kell a bejelentések helyességére és szabályosságára, ugyanis a cég könnyen bírságot kaphat. Továbbá a munkavállaló számára is gondot jelenthet, például betegség esetén, valamint hosszú távon is károsak a hatásai a feketemunkának. Amennyiben a munkáltató nem kéri el tőlünk a különböző adatainkat (például taj-szám és adóazonosító jel), valószínűleg nem leszünk bejelentve az adott napra.

 

Egyszerűsített foglalkoztatásnál az alkalmi munkavállalót 2020-ban nettó 787 Ft/óra illeti meg, a szakképzettséget igénylő pozícióknál ez a szám 1.054 Ft/óra. A napi bejelentések esetén már aznap ki kell fizetni a munkavállalót, míg egy heti foglalkoztatás esetén az utolsó napon. Fontos tudni, hogy egy hónapban maximum 15 napot, míg egy évben 90 napot dolgozhat valaki.

 

A munkákat böngészve találhatók leltárok, parkettázáshoz való kisegítés, de grafikusi, webdesigner alkalmi állások is fellelhetők. A szezonális munkák között jellemző a gyümölcsszedés és címerezés, ahova diákokat is nagyszámban keresnek állandóan. További idénybeli munkákat lehet vállalni akár külföldön, tanulóknak is ideális akár egy nyarat ledolgozni. Különböző gyárakban, üzemekben nyílhatnak meg a kapuk, a munkavégzéshez igazán idegen nyelvtudás sem szükséges, sőt, több helyen nem is feltétel.

 

Részmunkaidőben ügyviteli távmunka, PR munkatárs, ügyintézői állásokra lehet szert tenni. A részmunkaidős foglalkoztatás jó megoldás lehet hosszú távon is, főállású munkaviszony mellett pedig kiváló jövedelemkiegészítésként szolgál.

 

Érdemes böngészni az aktuális pécsi állásajánlatokat, idénybeli munkák esetén ugyanis javarészt gyorsan zajlanak a felvételi folyamatok. Az egyszerűbb alkalmi munkáknál célszerű lehet helyileg felkeresni a céget vagy telefonon megkeresni a vezetőt, nem bajlódni az internetes jelentkezéssel.

 

PecsAllas.hu / P.P.