Nagy a szakadék a pécsi kkv-szektor és a multik között

Nagy a szakadék a pécsi kkv-szektor és a multik között

Mi a különbség a nyugati és a keleti cégkultúra között? Milyen irányelvek szerint dolgoznak az európaiak, illetve mi jellemzi a magyar vállalkozásokat? Felmértük a hazai és nemzetközi viszonyokat, illetve megvizsgáltuk a nagyobb pécsi cégeket is.

Magyar vállalkozások jellemzői

A kis- és középvállalkozások (kkv) gazdasági szerepe jelentős a magyar gazdaságban, különösen munkaerőpiaci szerepvállalásuk figyelemre méltó. Miközben a kis- és középvállalkozások a vállalkozási szférában foglalkoztatottak közel kétharmadának biztosítottak munkalehetőséget az elmúlt években, a hozzáadott értékhez, a nettó árbevételhez és a nemzetgazdasági beruházásokhoz is jelentős mértékben járultak hozzá.

A vállalkozások jellemzőit meghatározza a méretük, illetve a munkavégzés módja is. A kisebb cégeknél családiasabb a légkör, míg a multinacionális vállalatokat gyakran éri az a vád, hogy „személytelenek”. Manapság egyre gyakoribb a home office munka is, ami több munkahelyen azt is jelentheti, hogy a munkatársak nem is ismerik egymást igazán.

Mikrovállalkozások: a foglalkoztatotti létszám kevesebb, mint 10 fő és az éves nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg kevesebb, mint 2 millió euró.

Kisvállalkozások: a foglalkoztatotti létszám kevesebb, mint 50 fő és az éves nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg kevesebb, mint 10 millió euró.

Középvállalkozások: a foglalkoztatotti létszám kevesebb, mint 250 fő és az éves nettó árbevétel kevesebb, mint 50 millió euró vagy a mérlegfőösszeg kevesebb, mint 43 millió euró.

A kkv szektor több területen is hátrányban van a nagyvállalatokhoz képest. A fő problémát az alulfinanszírozottság jelenti, illetve gyenge alkupozícióval rendelkeznek. A piaci verseny számukra sokkal inkább élet-halál kérdése, a napról napra való túlélés jellemző, ugyanis a versenytársak könnyen kiszoríthatják az egyes vállalatokat. Magyarországon továbbá elmondható, hogy a cégek nem szeretnek kockázatot vállalni, így a kezdeti nehézségeket és veszteségeket is nehezen emésztik meg.

Az alacsony szintű kockázatvállalásnak tradicionális, kulturális és személyes okai vannak. Magyarországon hagyománya van annak, hogy a tulajdonosok ódzkodnak bármilyen pénzügyi vagy tőkebefektetéstől. A munkabefektetések területén ilyen averzióval nem igazán találkozunk. Számos vállalkozó hajlamos hosszú órákat, akár napi 16 órát is keményen dolgozni. A kezdő cégeknek is hiteleznének a pénzintézetek, ha megfelelő személyes fedezetet tudnának nyújtani. Ugyanakkor kevés olyan vállalkozó van, aki hajlandó lenne ingatlanjait, házát, földjét vagy autóját fedezetként felkínálni.

A kkv-k mellett Magyarországon és Pécsen is működnek nagyvállalatok, melyek alapjaiban határozzák meg az ország gazdasági teljesítményét is. A nagyvállalatok több száz embernek adnak munkát az egyes telephelyeiken, Pécsen is több iparágban jelen vannak. A városban az informatika, a gépgyártás és a kereskedelem tartoznak a fő ágazatok közé, de számos nemzetközi bank és szolgáltató is jelen van.  

 

A tíz legnagyobb árbevételű magyar cég

1. Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
2. Audi Hungaria Zrt.
3. MVM Magyar Villamos Művek Zrt.
4. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

5. Flextronics International Kft.
6. Wizz Air Hungary Zrt.
7. Magyar Földgázkereskedő Zrt.
8. Samsung Electronics Magyar Zrt.
9. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
10. Magyar Suzuki Zrt.

(HVG Top 500) https://hvg.hu/kkv/20191106_top_500_arbevetel_mol_audi_mvm_mercedes_flextronics

 

Nemzetközi cégkultúra

Ahhoz, hogy felmérjük a hazai viszonylatokat, érdemes nemzetközi vizekre evezni. Az amerikai és ázsiai vállalatok merőben más filozófia szerint működnek, az azonban kijelenthető, hogy a nyugati és a keleti cégek számára is elsődleges a minél nagyobb profit elérése. De mit is értünk cégkultúra alatt? Az kijelenthető, hogy a vezetők és az alkalmazottak teljesítményét is fokozza, ha a munkavégzés során azonosulni tudnak a vállalat értékeivel.

Vegyük például az amerikai autóipar egyik leginnovatívabb üzleti vállalkozását, a Tesla Inc. cégét. Az autógyártást forradalmasítva olyan elektromos gépjárműveket hoznak létre, melyek a környezetvédelem mellett teljesítményben és kinézetben nemcsak felveszik a versenyt az ismertebb márkákkal, hanem több ízben le is győzik azokat. Igaz, a Tesla vállalata folyamatos hullámvasútban van a tőzsde világában és a piaci részesedéseket tekintve, de jó eséllyel az egész ágazatot megváltoztathatja hosszú távon. Nemzetközi szinten is terjeszkednek, a Németországban épülő gigagyár mellett rendelkeznek telephellyel Angliában, Kaliforniában (kettővel is), Hollandiában és Kínában. Az amerikai felfogást jól tükrözi a cég filozófiája. A „világmegváltó” gondolkodás és az akár éjjel-nappal történő munkavégzéstől sem rettennek el – legalábbis a vezetők – a mindennapok során.

https://www.tesla.com/

autógyártás

Az ázsiai cégkultúrában a végtelen gyártás és termelés a jellemző. A dolgozók hosszú munkaidőben, 0-24-ben váltogatják egymást az egyes műszakok között. A keleti felfogásban nincs helye a szünetnek és a lazsálásnak (ellentétben például a nyugatival) és a minél jobb teljesítmény elérésére törekszenek. Az ázsiai emberek nagy munkabírásukról is ismertek, amit a cégek jól is ki is tudnak használni.

Az amerikai és ázsiai cégkultúra Európában és Magyarországon is meghatározó például a leányvállalatok működése során. A globalizációs folyamatoknak köszönhetően a különböző felfogású embereknek hatékonyan kell tudniuk együtt dolgozni, de a személyiségből adódó különbségek miatt akár konfliktusok is kialakulhatnak.

 

Hogyan ismerjük meg leendő munkáltatónkat?

Ha bekerülünk egy céghez (vagy jelentkezi szeretnénk), célszerű előre megismerni a fő irányelveket. Érdemes továbbá minél előbb kialakítani szakmai portfóliónkat. Manapság az interneten is hasznos információkat találhatunk és építhetjük kapcsolatainkat. Amennyiben például vállalkozást vezetünk, érdemes céges honlapot csinálnunk, illetve jelen lenni a közösségi médiában is. Munkavállalóként és munkáltatóként pedig egyértelműen hasznos, ha például LinkedIn-profilt regisztrálunk. A HR-esek már így is előszeretettel alkalmazzák, de cégek sokasága áll át a közösségi hálón való toborzásra is. Az önmenedzselés egyik legfontosabb eszközévé léphet elő, így érdemes komolyan venni és minél előbb elkezdeni profilunk kialakítását. Álláskeresőként és munkáltatóként tehát szintén hasznát vehetjük.

Az oldalon olyan pécsi vonatkozású cégek hirdetései fellelhetők, mint a Telekom, a British American Tobacco (dohánygyár), a Hauni Hungária Gépgyártó vagy akár a Harman International. Az állásajánlatok között megtalálható a beszerző, a kontroller és a projektmenedzser is.

Telekom: https://www.telekom.hu/lakossagi

British American Tobacco (BAT): https://www.bat.com/

Hauni Hungária Gépgyártó Kft.: https://www.hauni.hu/hu/hauni-hungaria/

Harman International: https://www.harman.com/

A munkáltatónak tehát érdemes utánanézni akár már az állásinterjú előtt, de ha felvettek minket sem jelent hátrányt, ha megnézzük, kik lesznek a jövendőbeli kollégáink és hol fogunk dolgozni. A cég profiljából arra is következtethetünk, milyen típusú cégkultúrában fogunk tevékenykedni és mik lesznek az alapvető irányelvek. Amennyiben egy ázsiai cég leányvállalatához kerülünk, kemény munkára kell számítanunk, míg ha amerikai vállalat soraiba vettek fel minket, inkább a felfogásunk lehet a meghatározó és az, hogyan tudunk azonosulni a cég gondolkodásmódjával. Igaz ez arra vonatkozólag is, hogyan tudunk kijönni a munkatársakkal és vezetőkkel.

Amikor új munkahelyre kerülünk, a szakmai területen való bizonyítás létfontosságú, amivel bizonyíthatjuk rátermettségünket és elnyerhetjük a vezetők elismerését. Szintén fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljunk munkatársainkkal, ugyanis – jó esetben – hosszú távra tervezünk a cégnél, így sok időt fogunk eltölteni új kollégáinkkal. A beilleszkedés egyik legnagyobb trükkje talán az, ha szimplán önmagunkat adjuk például a közös ebédnél, kávézásnál, illetve bevonjuk magunkat a beszélgetésekbe. Érdemes mindenkivel megismerkedni és megtudni a legfontosabb információkat. Érdeklődésünk mindenki szemében jó érzést válthat ki, így könnyen megtalálhatjuk a közös hangot bárkivel a későbbiek során is. Kezdőként több esetben hibázhatunk is, de megfelelő hozzáállás és attitűd esetén valószínűleg elnézőbbek lesznek velünk szemben, illetve tanulhatunk is tévedéseinkből.

irodai munkavégzés

A hierarchia is változó az egyes cégeknél. A kisebb vállalatoknál könnyebben el lehet érni a vezetői szerepeket és akár tulajdonosi részesedéshez jutni, míg a nagyvállalatoknál hosszú évek után is „csak” középvezetői szerepekhez juthatunk, és a teljes szabadság nehezen érhető el, így nehezen válunk „önmagunk uraivá”. A multik azonban hosszú távú, stabil megélhetést és karriert jelenthetnek, szemben a légből kapott vállalkozásokkal és a csőd szélén álló cégekkel.

Ami a szervezeti kommunikációt illeti, az írásbeli- és szóbeli folyamatok is átalakulóban vannak: egyre kevesebb a telefonhívás, a személyes találkozók és tárgyalások. Ma már nem szükséges feltétlenül külföldre utazni azért, hogy egy nemzetközi partnert meggyőzzünk ajánlatunkról, vagy épp fordítva. Elég a közös videóhívás – szélsőségesebb esetben chatablak – indítása, és már közös asztalnál is ülünk például a tengerentúli ügyfelünkkel. A digitalizáció tehát felgyorsította a munkahelyi párbeszédeket, amivel rengeteg plusz idő nyerhető a cégek számára – amennyiben jól kihasználják. A személyes kontakt hiánya azonban a közösséget is eltávolíthatja egymástól, ami akár a közös ötletelésre és munkamorálra negatív hatást gyakorolhat.

 

Pécsi nagyvállalatok

IT Services Hungary (ITSH)

Az IT Services Hungary pécsi kirendeltsége az egyik legkomolyabb szakmai nagyvállalat Pécsen. A T-Systems International magyarországi leányvállalataként Pécs mellett csak Budapesten, Debrecenben és Szegeden található szolgáltatóközpontjuk. A cég folyamatosan várja leendő szakértő kollégáit. Olyan jelentkezőket keresnek, akik szeretik a kihívásokat és hivatásként tekintenek munkájukra. A termékskálájuk lefedi a koncepció kidolgozás, a komplex informatikai rendszerek és teljes informatikai infrastruktúrák létrehozatalát és üzemeltetését, az alkalmazási szoftverek, vállalati informatikai biztonsági rendszerek kifejlesztését, az informatikai rendszerek felügyeletét, illetve az informatikai alkalmazások és rendszerek kifejlesztését egyaránt. A szervezet küldetésének tartja a jövő digitalizációjának kialakításában való aktív részvételt, illetve partnerként szállítja az E2E (Enterprise to Enterprise) infokommunikációs (ICT) szolgáltatásokat a Deutsche Telekom és ügyfelei számára. Aki a multinacionális céghez szeretne bekerülni, érdemes a felsőoktatásban gondolkodnia, informatikai vagy pénzügyi területeken. Legalább ennyire fontos a német – és természetesen az angol – nyelv ismerete, ami a mindennapok elengedhetetlen részét képezik a munka során. Gyakornoki lehetőségek, junior programok segítik a bekerülést és beilleszkedést. Az mindenesetre kijelenthető, hogy a munkát szerző pályakezdők is komoly, versenyképes jövedelemre tehetnek szert már fiatalon.

https://www.it-services.hu/karrier/nyitott-poziciok/pecs/

 

Hauni Hungária Gépgyártó Kft.

A vállalat a német hátterű Körber Csoport tagja és fontos szereplője a pécsi gazdaságnak, több mint ezer helyi lakos foglalkoztatásával. Piacvezető szereppel bír a dohányipari gépek gyártásában. Valódi szakmai kihívást jelent, folyamatos jelentkezéssel.

A nagyyvállalat számos olyan pozíciót kínál, ahol komoly szakmai előrelépés várható, versenyképes jövedelem mellett. A nagyvállalatnál több olyan pozíció megpályázható, ahol nem előfeltétel a felsőfokú végzettség, így a gépgyártástechnológia területén végző hallgatók is bátran kopogtathatnak. Előnnyel indulhatnak azonban a mérnöki végzettséggel és német nyelvtudással rendelkezők. A gépgyártás területén kívül pedig a cégnél komoly lehetőségek adódnak akár a pénzügyi pályán is.

https://www.hauni.hu/hu/karrier.html

 

Pécsen az egyik legnagyobb magyarországi áruházlánc, a TESCO négy telephelyen is működik. Továbbá a Penny Market, az Aldi és a Lidl boltjaiban szintén érdemes szétnézni. Különböző logisztikai és pénzügyi területeken is el lehet helyezkedni a bolti munkák (árufeltöltés, pénztáros stb.) mellett. Egyes áruházak saját képzéseket indítanak, boltvezetőket, üzletvezetőket, menedzsereket képezve. A jellemző pozíciók között van az árufeltöltő, pénztáros, csemegepultos eladó, raktáros, műszakvezető, illetve országos leltárokat is hirdetnek egész évben. A diákmunkások számára szintén jó lehetőségeket kínál, a vállalat ugyanis fogadja a tanoncokat nappali és éjszakai (18 éves kor felett) munkákra egyaránt. Az online bevásárlás elérhetővé tétele óta nagyobb szükség van sofőrökre is, akik házhoz szállítják a megrendelt termékeket.

https://tesco.hu/karrier/allasajanlatok/

 

A Penny Market kereskedelmi egységlánc általános munkakörei (árufeltöltő, pénztáros stb.) mellett saját képzéseket és felvételi folyamatokat indít Pécsen is. Lehetőség van jelentkezni a központba, a pécsi üzletekbe és logisztikai pozíciókra egyaránt. A vállalat versenyképes juttatási csomagot, prémiumokat, béren kívüli juttatásokat és egyéb kiegészítő támogatásokat nyújt dolgozóinak. Duális üzletvezető oktatásra várják az érettségizetteket, külön képzés tréningekkel és fejlődési lehetőségekkel.

https://www.penny.hu/karrier/karrier

 

Az Aldi kiskereskedelmi üzletlánca szintén komoly pozíciókat tartogat – akár a pécsieknek is. El lehet helyezkedni informatikai mérnökként vagy menedzserként is, de erős idegen nyelvtudás ajánlott. A munkatársak számára képzési lehetőségeket biztosítanak, így vezetői tanfolyamok és szemináriumok indulnak folyamatosan. Mindemellett keresnek logisztikai dolgozókat és raktári alkalmazottakat egyaránt.

https://karrier.aldi.hu/nc/allashirdetesek

 

A LIDL áruházaiban bolti dolgozóként, boltvezető-helyettesként, boltvezetőként és területi értékesítési vezetőként is van lehetőség az elhelyezkedésre. Megfelelő szakirányú végzettséggel további pozíciók elérhetők.

https://jobs.lidl.hu/allaskereses

 

A METRO magyar kereskedelmi piac meghatározó szereplője, saját gyakornoki programmal. A 6+6 hónapos program elvégzése végén csoportvezetői pozíciókat lehet elérni. A jelentkezés feltétele azonban az aktív, nappalis hallgatói jogviszony, illetve stabil angol nyelvtudás is. A munkatársak hatékony munkavégzését és motivációját továbbá belső képzések segítik: a kommunikációs készség fejlesztésével, a prezentációs technikák, a konfliktuskezelés és az értékesítési technikák elsajátításával.

https://www.metro.hu/karrier

 

A Praktiker barkácsáruházában megtalálhatók az alapvető felszerelések, ahogyan új állásajánlatok is elérhetők gyakran. Áruházi munkatársként, központi munkatársként is el lehet helyezkedni, de szintén indulnak duális és gyakornoki programok, valamit Key Account Manager pozíciókra is érdemes pályázni.

https://karrier.praktiker.hu/

A KIKA európai hálózattal rendelkez

ő lakberendezési áruházlánc minőségi termékkínálatával nemzetközi szinten is a piac egyik legismertebb szereplőjének számít. Jellemzően betölthető munkakörök között a beszerzési asszisztens és egyéb bolti dolgozók vannak.

https://www.kika.hu/shop/hu/kikahu/rolunk/karrier-4

 

OTP

Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi bankja három pécsi fiókjában is el lehet helyezkedni. Főként a közgazdaságtudományi pályán tanulók vannak előnyben, de pénzügyi ügyintézőként is érdemes kopogtatni. A bankfiókok mellett különböző bankszakmai, informatikai, kontrolling vagy üzletfejlesztéssel kapcsolódó pozíciókat hirdetnek.

https://karrier.otpbank.hu/

OTP Bank pécsi fiókok:

7621 Pécs, Rákóczi út. 44.

7621 Pécs, Rákóczi út 1.

7632 Pécs, Diána tér 14. 

 

Telekom

A vállalatnál gyakornoki programokra, álláshirdetésekre és hosszú távú karriertervezésre érdemes számítani. Ügyfélszolgálatásként, kampánymenedzserként vagy akár UI Designerként lehet elhelyezkedni.

https://telekom.jobs/magyartelekom

 

Pécsi üzletek:

7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky u. 11. (Árkád)

7621 Pécs, Rákóczi út 19.

Pécsi áruházláncok területek szerint:

TESCO

7630 Pécs, Budai Vám 1. (Pécs-kelet)

7634 Pécs, Makay István út 5. (Uránváros)

7631 Pécs, Kincses út 1. (Kertváros)

7632 Pécs, Maléter Pál út 1.  (Kertváros)

 

ALDI

7630 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 48. (Pécs-kelet)

7633 Pécs, Tüzér utca 5/A. (Uránváros)

7632 Pécs, Árnyas út 25. (Kertváros)

 

Lidl

7627 Pécs, Puskin tér 22. (Pécs-kelet)

7633 Pécs, Lázár Vilmos utca 10. (Uránváros)

7632 Pécs, Szövetség utca 52/A. (Kertváros)

7632 Pécs, Lahti utca 45. (Kertváros)

 

Penny Market

7622 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 8. (Pécs-kelet)

7632 Pécs, Siklósi út 68/A. (Kertváros)

7630 Pécs, Pécsváradi út 1. (Pécs-kelet)

7632 Pécs, Megyeri út 84. (Kertváros)

7632 Pécs, Sztárai Mihály út 4. (Kertváros)

 

Pécsi bankok területek szerint:

OTP Bank

7621 Pécs, Rákóczi út 44. (Belváros)

7621 Pécs, Rákóczi út 1. (Belváros)

7632 Pécs, Diána tér 14. (Kertváros)

7624 Pécs, Budai Nagy Antal utca 1. (Uránváros)

7633 Pécs, Pécs-Újmecsekalja, Ybl Miklós utca 7/3. (Uránváros)

https://karrier.otpbank.hu/

 

Raiffeisen Bank

7621 Pécs, Irgalmasok utcája 5. (Belváros)

7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca (Árkád Üzletház) (Belváros)

https://www.raiffeisen.hu/raiffeisen-csoport/raiffeisen-bank-zrt/raiffeisen-magyarorszagon/karrier

 

CIB Bank

7621 Pécs, Irgalmasok utcája 3/1. (Belváros)

https://net.cib.hu/karrier/index

 

Budapest Bank

7621 Pécs, Rákóczi út 60. (Belváros)

https://www.budapestbank.hu/karrier-v2/

 

Sberbank:

7626 Pécs, Király utca 66. (Belváros)

https://karrier.sberbank.hu/allasok/munkavallaloknak

 

MKB Bank

7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 11. (Belváros)

7622 Pécs, Czinderi utca 8. (Belváros)

https://www.mkb.hu/az-mkb-bankrol/allasok

 

Erste Bank

7620 Pécs. Rákóczi út 62. (Belváros)

https://www.mkb.hu/az-mkb-bankrol/allasok

 

UniCredit Bank

7621 Pécs, Rákóczi út 58. (Belváros)

https://www.unicreditbank.hu/hu/rolunk/karrier.html

 

Mohácsi Takarék Bank

7621 Pécs, Citrom utca 5. (Belváros)

https://karrier.takarek.hu/search/

 

K&H Bank

7626 Pécs, Búza tér 6/a. (Belváros)

https://www.kh.hu/bank

 

PecsAllas.hu / P.P.