Így vállalhatsz munkát ezen a nyáron Pécsen

Így vállalhatsz munkát ezen a nyáron Pécsen

A nyár nemcsak a vakáció és a szabadságolások szezonja, hanem a munkalehetőségek idénye is. A diákok akár rendes munkaidőben dolgozhatják végig ezt az időszakot, de az alkalmi és szezonális állásokat keresők számára is megnyílhatnak a kapuk.

Diákmunka

A diákok számára több lehetőség is adódik: az iskolaszövetkezetek mellett nyáron az önkormányzat által biztosított programra is jelentkezhetnek. A regisztrációhoz mindössze nappali tagozatos jogviszonyra van szüksége a 16-25 év közötti tanulóknak. A munkavégzés július 1. és augusztus 30. között történik. A Pécsen tanulók tehát már akár középiskolás kortól elkezdhetnek pénzt keresni és némileg önállósodni. Igaz, 18 éves kor alatt minden esetben szülői hozzájárulás szükséges a munkaszerződéshez. A leggyakoribbak számukra a szezonális munkák, mint a jól ismert címerezés és társai. A nagykorúvá válás után pedig további lehetőségek nyílnak meg, akár az éjszakai munkavégzés felé, magasabb fizetésért.

A tanulók az önkormányzati, mezőgazdasági, illetve turizmus és vendéglátási területek között vállalhatnak munkát legfeljebb két hónapra. A rendes munkaviszony keretében történő foglalkoztatás során az állam vállalja a diákok bérének megfizetését és a szociális hozzájárulási adó térítését is.  A szakképzettséget igénylő munkaköröknél a tanulók havonta bruttó 157 950 forintra, szakképzettséget nem igénylő munkakörök vállalásánál pedig bruttó 120 750 forintra tehetnek szert. A munkáltatók és diákok a Pécsi Járási Hivatalnál jelentkezhetnek.

https://munka.hu/

A diákoknak lehetőségük van iskolaszövetkezethez is jelentkezni, a tagság előnye lehet, hogy akár hosszú távon, év közben is biztos munkalehetőséghez juthatnak.  A pécsi iskolaszövetkezetek szinte korlátlanul fogadják az újonnan jelentkezőket, a belépéshez általában csak jogviszonyra, személyi okmányokra és némi kaucióra van szükség.

Meló-Diák Pécs

A Meló-Diák az elmúlt 35 évben fél milliónál több diáknak segített munkát találni. Az egyik legnépszerűbb diákmunkásokat foglalkoztató iskolaszövetkezet szerte az országban, nincs ez másképp Pécsen sem. A városban is jellemzően – diákmunkákhoz viszonyítva – magas bérért lehet munkát találni a cégnél. A címerezés szinte minden nyáron állandó, de a mozis munka, az áruházi árufeltöltés és kasszás állások is jellemzően elérhetők. Az informatika területén tanulók akár fejlesztő gyakornokként is elhelyezkedhetnek, amivel megalapozhatják jövőjüket.

A regisztrációhoz diákigazolvány vagy hallgatói jogviszony szükséges, illetve a belépéskor háromezer forintos kauciót kell fizetni, melyből kétezret kilépéskor visszaadnak. Továbbá szükséges iskolalátogatási igazolás, személyi igazolvány, lakcímkártya, adószám, bankszámlaszám, taj szám, illetve kiskorú diák esetén szülő kísérete és aláírása. A beiratkozás után orvosi vizsgálatra kap beutalót a jelentkező, némely munka esetén pedig tüdőszűrőre is el kell menni. A cégnél mentorok segítik a tanulók beilleszkedését a munka világába, akiktől bármikor kérdezhetnek. A taghosszabbításhoz új matricával ellátott diákigazolvány, iskolalátogatási igazolás és ezer forint működési hozzájárulás szükséges. Az iroda nyitvatartási ideje alapesetben hétfőtől csütörtökig reggel 8:30-tól délután 16:30-ig tart, illetve pénteken reggel 8.30-tól délután 15:30-ig.

Iroda: 7621 Pécs, Rákóczi út 17.

https://www.melodiak.hu/diakmunkak?must_not_be_adult=0&varos=baranya%20megye&kategoria=&kulcsszo=&sortBy=&limit=50&gclid=Cj0KCQjwwr32BRD4ARIsAAJNf_2K9WRT6dXXdjsaD0IPUK8EUNvSIs0ZRHKZDpyZ2SnrXocMwAGEWKMaAsQTEALw_wcB

 

Fürge Diák Pécs

A Fürge Diák Iskolaszövetkezet szintén szerte az országban várja tanulói friss munkáira. Több ezer diákot foglalkoztat, pécsi kirendeltsége is népszerű az iskolások körében. Az itt jelentkezők Baranyában és Tolna megyében egyaránt találhatnak számukra megfelelő állást. Állandó jellegű munkáik között jellemzően lehet dolgozni a McDonald’s-ban, az Aranycipóban vagy különböző mezőgazdasági területeken Pécsen és Pécs környékén. További lehetőségek között áruházi árufeltöltői és pénztárosi munkák találhatók, de alkalmanként országos leltárt is hirdetnek. Ez esetben szerte az országban kell dolgozni éjszakánként emelt bérért, de az utazás nemcsak megoldott, hanem fizetett is.

A regisztrációhoz szintén diákigazolvány vagy hallgatói jogviszony szükséges, ezer forintos kaucióval, melyet kilépéskor visszautalnak a megadott bankszámlaszámra. A belépéskor pedig lehet kérni, hogy csak az első fizetésből vonják le az egyszeri összeget. Továbbá szintén szükséges az iskolalátogatási igazolás, személyi igazolvány, lakcímkártya, adószám, bankszámlaszám, taj szám, illetve kiskorú diák esetén szülő kísérete és aláírása. A beiratkozás után orvosi vizsgálatra beutalót kapnak az új tagok, illetve adott esetben tüdőszűrő, ami azonban önköltséges, 1.700 Ft. A nyitvatartási idő alapesetben reggel kilenc órától délután öt óráig tart.

Iroda: 7621 Pécs, Irgalmasok utcája 5.

https://www.furgediak.hu/job?iroda=11&munkatip=

 

Aki a két legnagyobb pécsi iskolaszövetkezet berkein belül sem talál magának állást, nem kell csüggedni, ugyanis további lehetőségeket kínál a Mind-Diák Szövetkezet pécsi irodája, a Pannon-Work Iskolaszövetkezet, illetve az Állás-Pont is. Aki szakmai gyakorlatot keres, illetve szellemi munkával keresné meg a kenyérre valót, érdemes regisztrálnia a Schönherz Iskolaszövetkezethez. Itt találhat adminisztratív, alkalmi és projekt jellegű, fejlesztő-tesztelő, gazdasági, illetve otthonról végezhető munkákat egyaránt. A cég az elektronikus regisztrációt követően felveszi a tanuló adatait, illetve elkészíti önéletrajzát, amit a pályázni kívánt álláshoz tartozó cég számára továbbít is.

Állás-Pont: http://www.allas-pont.hu/

Mind-Diák Szövetkezet: https://www.minddiak.hu/pecs-iroda

Pannon-Work Iskolaszövetkezet: https://www.pannonwork.hu/

Schönherz Iskolaszövetkezet: https://schonherz.hu/diakmunkak/pecs

 

Szezonális munkák

Baranya megyében is jellemzőek a szezonális, nyári állások. Ekkor több munka szükséges például a mezőgazdaságban, de a vendéglátásban is nagyobb lehet a forgalom, így pályázhatunk különböző kisegítő állásokra. Az idénymunkáknál azonban figyelni kell a bejelentések helyességére és szabályosságára, ugyanis a cég könnyen bírságot kaphat. Továbbá a munkavállaló számára is gondot jelenthet, például betegség esetén, valamint hosszú távon is károsak a hatásai a feketemunkának. Amennyiben a munkáltató nem kéri el tőlünk a különböző adatainkat (például taj-szám és adóazonosító jel), valószínűleg nem leszünk bejelentve az adott napra.

Pécsen és Pécs környékén is folyamatosan keresnek dolgozókat alkalmi munkákra, a különböző vendéglátóegységekhez el lehet menni akár futárnak, konyhai kisegítőnek is alkalmi bejelentéssel. Ezeknél a munkáknál különösebb előképzettség nem szükséges, futárnál a jogosítványon kívül viszont többségben saját autóval kell járni, a benzint pedig elszámolják. Konyhai kisegítő esetén jól jön a hasonló területen szerzett tapasztalat, de nélküle is könnyen felvételt nyerhetünk. Jellemző, hogy egy-egy napra a cégek kipróbálják az új embereket, így megítélve munkájukat.

A szezonális munkák között jellemző a gyümölcsszedés és címerezés, ahova diákokat is nagyszámban keresnek állandóan. További idénybeli munkákat lehet vállalni akár külföldön, tanulóknak is ideális akár egy nyarat ledolgozni. Különböző gyárakban, üzemekben nyílhatnak meg a kapuk, a munkavégzéshez igazán idegen nyelvtudás sem szükséges, sőt, több helyen nem is feltétel.

Érdemes böngészni az aktuális állásajánlatokat, idénybeli munkák esetén ugyanis javarészt gyorsan zajlanak a felvételi folyamatok. Az egyszerűbb alkalmi munkáknál célszerű lehet helyileg felkeresni a céget vagy telefonon megkeresni a vezetőt, nem bajlódni az internetes jelentkezéssel.

 

PecsAllas.hu / P.P.