Így kérdezzünk az állásinterjún

Így kérdezzünk az állásinterjún

Az állásinterjún nemcsak az interjúztatók kíváncsiak, hanem munkavállalóként számunkra is fontos, hol és milyen körülmények között fogunk dolgozni. Nem mellesleg pedig természetesen a fizetés az egyik legmeghatározóbb tényező, így mindenképpen derítsük ki az anyagiakkal kapcsolatos információkat is. A pécsi cégeknél is gyakori, hogy a vezetők mellett HR-esek figyelnek minket a felvételi során, így érdemes tudatosan kérdezni. Nézzük, milyen kérdéseket érdemes feltenni az állásinterjú végéig.

Milyen egy átlagos munkanap?

Derítsük ki, mi vár ránk egy átlagos munkanapon. Mikor kezdődik a munkaidő, milyen feladatokat kell ellátni az adott pozícióban. Egyes állásoknál a munkavégzés helyszíne is váltakozhat, míg máshol egy helyben dolgozzuk le a nyolc órát.

 

Milyen szakmai előrelépési lehetőségek vannak?

A szakmai fejlődés az egyik legfontosabb szempont minden pozíció során. A munkáltató számára is imponáló lehet, ha erről kérdezősködünk, ugyanis dolgozni akaró jelölt benyomását keltjük vele. Akár hosszú távra is megkérdezhetjük, mi vár ránk a kezdés után – teljesítménytől függően.

 

Kikkel fogok együtt dolgozni?

A csapatmunka során fontos, hogy akikkel együtt dolgozunk, jó szakmai kapcsolatot ápoljunk. Ezért jobb minél előbb megismerni a kollégákat, rá is kérdezhetünk az interjú során, hogy hány emberrel és milyen feladatokat kell majd közösen megoldanunk.

 

Mi a cég küldetése?

Ha a leendő munkahelyünk és saját céljaink összhangban van, az a teljesítményre is jó hatással van. Kérdezzük meg, milyen elveket vallanak, miért tartják fontosnak az elvégzett munkát.

 

Piszkos anyagiak

És igen, nem utolsó szempont: mennyit kapunk azért, amit csinálunk. Jobb esetben a munkáltató rátér a témára – általában az interjú vége felé – és nem kell kínos szituációba kerülnünk, de ha a beszélgetés végén sem tudjuk, pontosan mi is lenne ez az összeg, nyugodtan kérdezzünk rá. Fontos azonban, hogy ezt a kérdést mindenképpen a végére tartogassuk De mindenki pénzből él…

 

Ne kérdezzük: mivel foglalkozik a cég

Amilyen információt kideríthetünk a cégről, ne kérdezzünk rá. Szintén ne érdeklődjünk olyan dolgok iránt sem, melyek az álláshirdetés során közölve lettek velünk.

 

PecsAllas.hu / P.P.