Így keress pénzt a tanulással - válassz hiányszakmát

Így keress pénzt a tanulással - válassz hiányszakmát

Az ország kormánya hamar felismerte, hogy bizonyos szakmák szakembereiből sokkal kevesebb van, mint amennyire a nemzetgazdaságnak szüksége volna, ezért megalkotta a hiányszakma fogalmát, majd listába rendezte a fogalom alá illő szakmákat. Így született meg a hiányszakmák országos listája és a Szabóky Adolf szakképzési ösztöndíj, melynek célja, hogy szakma tanulásra motiválja a fiatalokat. A lista megyékre lebontva is rendszerezi, hogy az adott térségben mik számítanak hiányszakmának és ez alól Baranya megye, azon belül pedig Pécs sem kivétel. Ebben a cikkben most megismerhetitek, hogy miképp és mely szakmák tanulásával válhattok jogosulttá az ösztöndíjra:

Kik jogosultak rá?

A(z) Szabóky Adolf szakképzési ösztöndíjra mindazok a diákok jogosultak, akik első szakmájukat tanulják, államilag támogatott, nappali, iskolarendszerű oktatás kereti között és a választott szakmájukat hiány szakképesítésnek minősítették  Fontos, hogy nem elég csak beiratkozni, a pénzjutalom csak megfelelő tanulmányi eredmény produkálása után jár.

 

Mekkora összegű az ösztöndíj?

Az ösztöndíj mértéke a tanulók tanulmányi eredménye alapján számítódik ki és az oktatást lezáró vizsgaidőszak végéig jogosultak rá. A szakiskolai vagy szakközépiskolai keretek között tanuló diákok havonta 10-35 ezer forint közötti összegre, míg a szakgimnáziumban tanulmányokat folytatók 20-50 ezer forintnyi ösztöndíjra számíthatnak.

 

A 2019/2020-as tanévre megállapított, a magyar állam által közölt legfrissebb adatok alapján, a Baranya megyére és Pécsre vonatkozó hiányszakmák illetve szakképesítési azonosító számuk következők:

  • Villanyszerelő: 34-522-04
  • Mechanikai technikus: 54-523-04
  • Erősáramú elektrotechnikus: 54-522-01
  • Víz-csatorna és közmű rendszerelő: 34-582-12
  • Gyakorló ápoló: 54-723-02
  • Központifűtés és gázhálózat rendszerelő: 34-582-09
  • Szoftverfejlesztő: 54-213-05
  • Hegesztő: 34-521-06
  • Gépgyártástechnológiai technikus: 54-521-03
  • Gépi forgácsoló: 34-521-03
  • Épület és szerkezetlakatos: 34-582-03
  • Elektronikai műszerész: 34-522-03
  • Asztalos: 34-543-02
  • Mezőgazdasági gépész: 34-521-08
  • Kőműves: 34-582-14
  • Húsipari termékgyártó: 34-541-03
  • Gazda: 34-521-01
  • Női szabó: 34-542-06
  • Ács: 34-582-01

 

Az eredeti listát megtalálhatjátok a következő dokumentum 128. oldalán: Magyar közlöny. A hiányszakmák elsajátításért az ösztöndíj mellett pontokat is kapnak a diákok, melyeket érvényesíthetnek az egyetemi jelentkezés során. A szakmákért járó pontos pontszámok szintén megtalálhatók a fent linkelt dokumentum 25.oldalán.

A fent felsorakoztatott hiányszakmák többsége megtalálható a Pécsi szakképzési centrum alá tartozó iskolák kínálatában, így helyben, könnyen és ingyen elvégezhetők.

A hiányszakmák előnye, hogy a nevükből is adódóan hiány van belőlük az országban, melyből következőleg a bizonyítvány megszerzése után garantáltan, szinte azonnal képes leszel velük elhelyezkedni.

Ezen szakmák közül is vannak népszerűbbek, melyeket gyakrabban választanak a diákok.  Ilyen például a szoftverfejlesztő, az ápoló, az ács, a kőműves és a mezőgazdász.

 

2021-től az eddig megszokott OKJ-s rendszerben nagy változások várhatók, a szakmák nehezebben és hosszabb idő alatt lesznek megszerezhetők, így amennyiben OKJ-s képzés elvégézésén gondolkodtok, érdemes még ebben az évben megkezdeni a tanulmányokat.

Az OKJ-s rendszer módosításairól részletesebben olvashattok ebben a cikkben: Átalakított szakképzés

 

PecsAllas.hu / K.D.